A ZH-knál a maximálisan elérhető pontok minimum 30%-át, a két zárthelyi
összesített pontszámának pedig a lehetséges összpontszám 40%-át kell elérni.
Pótlási lehetőségek:
A ZH-k pótolhatók félév közben és pótlási héten is (különeljárási
díj fejében, ezt a Neptunba írják majd ki). Javítás esetében az új pont számít bele,
akkor is, ha az rosszabb, mint az eredeti.
Javítás esetén előzetesen jelentkezni kell az oktatónál.
Megajánlott jegy:A hallgatók a félév első hetében egy felmérőt írhatnak
az egész féléves témakörből. Aki ezen minimum 70%-ot elér, az felmentést
kap az előadások és gyakorlatok alól. Félévközi jegye a felmérő
eredményéből számítandó. (70-85 % jó, felette jeles)
A jegyet a két zárthelyi eredménye adja meg. Ennek a kettőnek az átlagát véve (pontoknak)
jön ki a végső eredmény, melyet az alábbiak szerint osztályoznak.
Feladat: Mindkét ZH-n 5-5 IMSC pont szerezhető.
Minden zárthelyin szerepel +30% megjelölt, a szokásosnál nehezebb példa.
Ennek megoldására nem áll rendelkezésre külön idő, ennek eredménye nem számít be
a zárthelyi eredményébe, és csak jeles szintű zárthelyik esetében kerül javításra.